Dienes Valéria  
 

Ilona Peuker - Dienes Valéria


Doktor Dienes Valéria (született Geiger Valéria) író és filozófus 1879. május 25-én született a magyarországi Szekszárdon és a magyar fővárosban, Budapesten halt meg 1978. június 8-án.

13 éves korában elhagyta szülővárosát, majd Budapesten, az Erzsébet Nőiskolában folytatott tanulmányokat, ahol tanítói oklevelet szerzett és megvédte “valóságelméleti” téziseit. A párizsi és a Magyar Tudományos Akadémián tartott matematikai tárgyú előadásokat, 1905-ben ledoktorált a Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd ugyan ebben az évben házasságot kötött Dienes Pállal, akitől két gyermeke, Gedeon és Zoltán született.


Dienes Pál és Dienes Valéria

1934-ben Baumgarten díjjal tüntették ki a magyar filozófiai nyelv megújításában elért eredményeiért.

A húszas és harmincas éveket az expresszív gimnasztikának és a szemiotikának szentelte; az volt a célja, hogy a művészi mozgás beépüljön az emberi testbe, és a test fejlődését, erősödését és növekedését a művészi kifejezésmód irányítsa.

Dienes Valéria tánciskolát alapított, amely Budapesten még most is működik, és amely orkesztikai iskola néven vált világszerte ismertté. Ö irányította az iskolát 1912-től 1944-ig. Itt alkotta meg a mozgással és az expresszív gimnasztikával foglalkozó tanulmányait. Elemezte az emberi mozgás különféle kifejezésformáit, hogy koreográfiáiban a művészi mozdulatokat a lehető legközelebb hozza a természetes mozgáshoz. Egyik legkitűnőbb tanítványa Véghely Ilona volt, aki később Brazíliába telepedett át és férje után Peuker Ilona néven vált ismertté. Magával vitte és elterjesztette Brazíliában a Dienes Valéria iskolájában tanult elméletet és az ott szerzett tapasztalatokat.

Dienes Valéria iskolájában arra törekedett, hogy kikapcsolja a tudatosságot, de ugyanakkor megőrizze a mozgás szabadságát. Olyan stílust és sajátos mozgásiskolát teremtett meg a korabeli táncművészet keretein belül, amely összhangban volt a pedagógiai pszichológia legújabb eredményeivel is.

Iskolájában az alábbi elméleti és gyakorlati tárgyakat tanították:
Elmélet: - módszertan, rendszertan, geometria, fizika, történelem, pszichológia, anatómia, biológia, zeneelmélet, mozgás-kíséret, mozgás és a mozgás harmóniája;

Gyakorlat: - beszédművészet, szobrászat, dinamika, ritmika, tematika, tréning, akrobatika, kompozíció, csoportos mozgás, gyakorlati pedagógia, zene és néptánc.

A tanfolyam 7. évének végén (négy előkészítő és három haladó tanulmányi év) a hallgatók államvizsgát tettek, amelynek alapján jogosultságot szerezhettek tanórák tartására és saját tánciskola nyitására.

Dienes Valéria érdekes személyiségét Babits Mihály egy regényben, a “Halálfiai”-ban örökítette meg, amelyben egy XIX. századbeli fiatal diáklányként jelenik meg, aki az egyetem folyosóján olyan témákról beszélget, mint a materializmus vagy a metafizika, és aki a legújabb tudományos eredményekről folytat eszmecserét, angol könyveket idéz, előadásokat tart és újságot alapít.

Dienes Valéria sokoldalú személyiségéről és életéről a magyar televízió sugárzott műsort 1975-ben. Éppen a felvétel napján volt Peuker Ilona látogatóban Budapesten egykori mesterénél. Dienes Valéria régi tanítványát a kamera elé állította, és a következőket mondta: ő az, aki magával vitte tudását és tapasztalatait az óceánon túlra, Brazíliába.

Dienes Valéria, még teljesen világos tudattal, 100 éves korában halt meg 1978. június 8-án.

Ma gyermekei folytatják az általa elkezdett lépéseket. Dienes Gedeon Magyarországon él, a tánctudományok világszerte elismert szakértője. Az Egyesült Államokban élő matematikus Dienes Zoltán nem csak fiatal tanítványai és saját maga által kidolgozott Dienes-féle rendszer elterjedése, hanem a nemzetközi tudományos közéletben közzétett fontos és kiemelkedő tanulmányai révén vált ismertté.

Szekszárdon, Dienes Valéria szülővárosában iskolát neveztek el róla, az életének és munkásságának kijáró tisztelet jeléül.

(Az információk Töttös Gábor: Dienes Valéria c. könyvéből (Szekszárd, 1991)
és Peuker Ilona által írt dokumentumokból származnak)


 
Közremuködok