Lábán Rezső János Attila (Pozsony, 1879.12.15. – Weybridge /Anglia/ 1958.07.01.), aki később Lábán Rezső Rudolf /Rudolf Laban/ néven vált ismertté,  a táncművészet legnagyobb magyar értője és művelője volt.

A balett-táncos és koreográfus Lábán professzor kétségtelenül korának legnagyobb táncosa volt Közép-Európában.

Ő honosította meg, lemondva a zenei kíséretről, a szuverén táncművészetet, és ő alkotta meg a táncnak azt a fajta lejegyzési módját, amelyet később a tiszteletére Lábán-féle táncírásnak, nemzetközi néven „Labanotation” –nak neveztek el, és amely jelentősen hozzájárult a mozgás ritmikai aspektusának a megértéséhez. A tánc iránti szenvedélye egész életén át végigkísérte, soha nem hagyta abba a mozgás tanulmányozását.

Lábán Rudolf és Mary Wigman (az ő és Jacques Dacrozes tanítványa)
képviselte az expresszionizmust a német táncművészetben.

Már fiatal korától kezdve foglalkoztatta, hogy miként lehet a saját gondolatait és elképzeléseit másokkal megértetni. Ezt a táncban találta meg.
"Az az öröm és lelkesedés mozgatott, hogy kifejezzem az univerzum minden szépségét és rendjét. A táncon keresztül láttam meg minden dolog struktúráját, valami gyönyörűséget, és csak egyetlen formában tudtam mindezt kifejezni: a testem és a lelkem mozgásával. Ez teremtette meg a ritmust a mozgás számára és én így táncoltam."

Lábán Rudolf.

Lábán Rudolf tanulmányait több országban folytathatta. Apját, aki a német Wehrmacht tisztje volt mindenhova elkísérte, ahová helyezték, így lehetősége nyílt arra, hogy ne csak Csehszlovákia, hanem Kelet-Európa és Észak-Afrika több országának kultúrájával is megismerkedjék.  Az itt szerzett tapasztalatok képezték az alapját későbbi munkájának. 

1900-tól 1907-ig Párizsban tanult, ahol a művészeti akadémia több tanfolyamát is elvégezte. Ezen idő alatt különleges érdeklődést tanúsított a dráma és a tánc iránt.

Lábán Rudolf egyszerre volt színigazgató és díszlettervező, de kartáncosként is szerepelt az előadásokon.